Kávés álmok
A kávé azt mondja, ne aludj.
Takard vissza didergő lábaim!
Reggeli nyújtózásom kérlel,
Ne ébressz éber álmaimba fel.
Hullanék csillag-végtelenbe,
De a nyavalya ütne ócska vekkerembe!
Takaró alatt simogató, meleg éj,
Míg fent két kezembe markol
A kegyetlen, fagyos lég.
Mi hát a valóság?
Ébredés,
Hol szappanoperává mállik
Az éjszakai lét?
Szobám falán világnyi fájdalom,
Ott, a másikban semmi bonyodalom!
Csak a zuhanás csendje
Hosszan - éji éterekbe…
Kihunyó, régmúlt látomások,
Széthullt gyermekkor ideát!
Ott fenn, ott egy
Másik, Örökké Világ!
Mennyi mester, tudós, világosult
Hitte, ha alszik, minden tudatosult,
Pedig nincs itt sem, odaát sem semmi.
És e felismerés, érzem
Azért már igazán nem semmi!
Mi hát a kávé-illat?
Mi a vita tárgya?
Ébredjek, ne ébredjek
Egy suta, unalmas,
Együgyű világba?
2014. október 13.
Netala
Ide kattintva az Undergound kiadónál megtalálod közös kötetünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése