Gyermekként az időt
Gyermekként az időt öregségnek láttam
Bölcsességgé válik lassan a szótárban
Minden megbocsátás, minden sugárzásom
Visszatérnek hozzám, áldásukban ázom
Abban fürdik lelkem, mivé magam tettem
Sodródó hullámok habjaiba vesztem
Tomboló viharban mélybe húzó erő
Minden pillanatom önmagam tervező
Oly jó lenne bújni, jóságot kortyolni
De kiszárad torkom - mindig mást okolni
Vádolok, vitázok, követelek, fázok
Értené a világ: tévedésem átok
De a barátok is csak olyan könnyeim
Balesetben pusztult, elsorvadt részeim
Megbocsátó lelkem vissza, hogy növesszem
Tapasztalat, idő, s te, ki holnap elhagy
Írja meg e versem
Írja meg helyettem
2014. szeptember 18.
Netala
Ide kattintva az Undergound kiadónál megtalálod közös kötetünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése